Tervezés

Építkezni öröm, különösen akkor, ha a lehetőségek és az igények összhangját már a tervezésnél megteremtjük, és nem utolsó sorban megtaláljuk a megfelelő tervezőt és kivitelezőt.

Az építkezés már a telek kiválasztásakor "megkezdődik". Vásárláskor érdemes tisztában lenni a területre vonatkozó előírásokkal, mert ezen adottság alapvetően meghatározza, hova, milyen és mekkora házat építhetünk.

A terület fekvése, terep és talajviszonyai, közműellátottsága, megközelíthetősége akár jelentősen is befolyásolhatja a kivitelezés költségeit. Érdemes kikérni szakember véleményét, vagy saját magunknak gondosan eljárni. Mi már az építés ebben a fázisában is segítünk.

A tervezéssel, engedélyekkel kapcsolatos szabályok folyamatosan változtak a közelmúltban. A változások iránya mindenképpen az egyszerűsödés és a különböző eljárások gyorsításának irányába mutatnak. De ne felejtsük a tervek elkészítésével a vonatkozó szabályokat és előírásokat ugyanúgy be kell tartani, sőt az esetleges következmények komolyabbak lehetnek, nő a tervezők és kivitelezők felelőssége. A tervezést mindenképpen bízzuk gyakorlott szakemberre.

Épületeink tervezésekor minden alkalommal megtekintjük az építési területet. Ritkán indokolt lehet a tervezést segítő talajmechanikai vizsgálatok elvégeztetése, változó terepviszonyoknál a terület geodéziai felmérése.

Egyedi terveket készítünk, korábbi alaprajzaink-mintáink tanulmányozását csak tájékozódásnak ajánljuk. Érdemes írásban egy helyiséglistát készíteni a kívánt alapterületekkel, ebből egyértelművé válnak az igények és a várható alapterület is.

A tervezési folyamatban szem előtt tartva az igényeket, az előírásokat és a telek adottságait,     vázlatokat készítünk, melyek közös egyeztetésével kialakul a végleges változat, ahol már az igények, elképzelések és lehetőségek már harmonizálnak egymással. A technika már ebben a fázisban is segítségére siet építtetőinknek, hiszen már 3D-s technológia is segíti a majdani épület megjelenítését. Az elkészült terveket elektronikus formában benyújtjuk, és a jogszabályi feltételek teljesülése esetén kezdődhet a kivitelezés.